Lakótárs 02.

- Kell a pénz, nem? - vonta meg a vállát Namjoon - amúgy is, egy csajszi hívott, szóval szívesen.

- Tessék?!

Míg Namjoon széles mosollyal nézett, addig bennem megállt az ütő. Kikerekedett szemekkel néztem, majd azonnal a telefonra meredtem. Elkezdtem kikeresni a híváslistámat.

- Most mit csinálsz? - kérdezte miközben közel hajolt hozzám és úgy bambult bele a képernyőbe.

- Megkeresem a számát és felhívom.

- Mert?

- Nem fogok még egy csajjal lakni!

Azonnal kirántotta a kezeim közül a készüléket miközben a háta mögé dugta.

- Ne legyél már ekkora pöcs Tae! - mordult rám, én meg feszülten figyeltem a háta mögé rejtett kezeit. - Te írtad a hirdetésbe, hogy bárki költözhet hozzád. Akkor most meg mi bajod? Örülj neki, hogy ilyen hamar felkerestek!

- Mi van, ha MinHa vissza jön? Meg fogja látni!

- És akkor mi van? Ő lépett félre és ő volt az, aki elhagyott. Ezek után azt ne mond, hogy még a bocsánatáért fogsz epekedni, hogy egy másik lány van a lakásodon. Komolyan, még az anyukádra is irigy lenne? Ezek után inkább becsüld meg magad és állj végre a sarkadra!

Ellenkezni se volt időm. Namjoon felkelt mellőlem a kanapéról, telefonomat pedig magával vitte.

- Felöltözöm és elmegyek veled, hogy össze rakjuk azt a szerencsétlen házat.

- Na de...

- Nincs semmi de! Rakd össze a konyhámat, ha már ennyire jószívű vagyok és segítek neked. Viszonozd a szívességemet!

Amint Nam elmondta a mondandóját már el is tűnt a lépcsőn. Nagy sóhaj keretében keltem fel és indultam meg a konyha felé, hogy elvégezzem a rám szabott feladatot.

Nem kellett sok idő, hogy barátom elkészüljön, így perceken belül már felöltözve állt mellettem én pedig épp akkor töröltem el az utolsó tányért, majd a helyére tettem.

- Elég sok mosatlanod volt. - néztem rá, mire ő csak bólintott egyet.

- Tudom. De hidd el, a benne lévő kaja pont ugyan annyira volt finom, mint azt te gondolod.

Halvány mosolyra húztam ajkaimat barátom őszinteségén. Mihelyst befejeztem a konyhát máris visszaindultunk a két háztömbre lévő lakásomba. Busszal tizenöt perc az út, de mivel jól ismertük már a környéket, így egyszerűen átvágtunk egy hónapok óta félbehagyott ház építkezési területén. Tudtuk, hogy tilosba járunk, de Namjoon szerette ezt az utat, mivel így hamarabb át tudott érni hozzám. Nem kérdés, hogy napi szinten találkoztunk. Ha nem kaptunk volna mindketten egy szuper lakást mielőtt megismertük volna egymást, biztosra veszem, hogy lakótársak lennénk már. Perceken belül már a házamnál voltunk, ami annak ellenére, hogy MinHa elvitte a dolgai nagy részét elég rendetlen volt.

- Komolyan, hogy tudsz így élni? – nézett be a konyhába, ahol rengeteg mosatlan edény hevert szerte szét a konyhapulton. – Fogadok, hogy emiatt hagyott el.

- Nem emiatt. –sóhajtottam fel miközben odaléptem a mosogatótálcához és elpakoltam a rajta lévő pár tiszta tányért. – Ezt pedig te is elég jól tudod!

- Jól van, értem. –nézett körbe – Nos, akkor a konyhát rád hagyom, én addig a nappalit teszem rendbe. Amúgy hogy áll a szabad szoba?

- Csak a holmijaimat kell átdobni a szobámba. Alig használtuk azt a szobát, szóval nagyjából rend van.

Nem beszéltünk tovább. Namjoon eltűnt pakolni, én pedig nekiálltam a mosogatásnak. Egy órával később meglepően tiszta volt a konyha és a nappali is. Már a kiadó szobát rendeztük, mikor megszólalt Namjoon mobiltelefonja, amit azonnal fel is vett.

- Igen? Nem, egyáltalán nem zavarsz!

Elvigyorodva nyomta kezembe a seprűt, majd azzal a lendülettel fordult is ki a szobából és egyedül hagyva engem kisétált. Nagyot sóhajtva folytattam az elkezdett takarítást a kezemben tartott eszközzel miközben azt hallgattam ahogy Namjoon valószínűleg Seokjinnel beszélget. Nem tudom mennyi idő telt el amióta egyedül lettem hagyva, de elég szépen rendbe tettem az új gazdára váró szobát. Büszke mosollyal néztem körbe a letisztult szobán, ami talán csak beköltözésünkkor volt ilyen állapotban.

- Ejha, nem is rossz! - tette vállamra kezét barátom mire én csupán bólintottam egyet.  - Gyakrabban kellene takarítanod.

- Azért ne essünk túlzásokba! - néztem barátomra aki csak féloldalas vigyorral méregetett - Mi van?

- A csajok szeretik a rendet.

- Ezt mire véljem?

- Egy lány telefonált, akkor szerinted mire gondolok?

Már éppen szóra nyitottam a számat, de a kapucsengő kellemes dallama megzavart ebben. Megfeszültem és azonnal kibambultam a szoba ajtaján, majd azonnal Namjoonra vezettem tekintetem.

- Ez..?

- Fogalmam nincs ki ez. - nézett rám, de miután látta, hogy nem mozdulok csak felsóhajtott és kiindult ajtót nyitni én pedig készségesen követtem.

Kíváncsian álltam barátom háta mögött, ahogy a szívem a torkomba dobogott az idegesség miatt. Ha tényleg egy lány költözik be hozzám, hogy kellene viselkedjek? Elég közvetlen kapcsolatban kellene lennem vele? Idegenként mégsem kezelhetek egy lakótársat, így muszáj lesz megtalálnom az arany középutat vele. Ami még fontos kérdés, az az, hogy milyen természetű, na meg hogy fog kinézni? Mi van ha egy topmodell lány fog belépni azon az ajtó, amire Namjoon már a kilincsre helyezte a kezeit. Mit fogok én kezdeni ezzel a helyzettel?

Megfeszülve álltam mikor barátom kinyitotta az ajtót. Egy nagy kő esett le a szívemről, majd szemet forgatva felsóhajtottam.

- Komolyan?

- Jin! - vigyorodott el barátom miközben párja felemelve jobbját intett nekünk érkezése jeléül. - Hát ide értél végre!

- Bocsánat a késésért - hajolt meg kissé, majd rám emelte a tekintetét. - jöttem segíteni pakolni.

Íriszeimet gyanakvóan emeltem Namjoonra.

- Mikor hívtad?

- Most beszéltem vele telefonon. - vont vállat- épp végzett a munkájával és így legalább tudok vele találkozni.

- Kellemeset a hasznossal, mi? - fújtam ki az eddig bent tartott levegőt tüdőmből, majd SeokJinre emeltem tekintetem. - Gyere be, még biztos van mit csinálni.- fordultam meg és indultam is visszafele a lakás további részeit is összeszedni, de ekkor egy kellemesen vékony hang megütötte a fülem.

- Oppa!

Megdermedtem de nem kellett sokat várni, míg megfordultam tengelyem körül és az előbbi hang felé meredtem. A következő kép fogadott; Jin nyakában egy gyönyörű hosszú barna hajú lány csüngött, akinek enyhén hullámos tincsei előre hullottam a válláról. Hátulról karolta át a fiú nyakát és lábujjhegyre állva egy puszit nyomott Jin arcára. Tekintetem azonnal Namjoonra repült, ám ő ezt csupán mosolyogva nézte végig. Nem értettem.

Lassan visszasiklott tekintetem a lányra, aki elengedve Jint rögtön mellé vágódott és mosolyogva nézett fel a nála egy fejjel magasabb srácra. Ahogy végignéztem, gyönyörűen szép mosolya volt.

Fogai rendezettek, szinte világítóan fehérek voltak. Ajkai dúsak voltak amit egy halovány pink árnyalatú szájfénnyel ki is emelt. Szemei mogyoró barnák voltak amit a természetes hatású sminkje tökéletesen illett hozzá. Hosszú barna haja kellemesen omlott vállára, amit meg is igazított, így pár kósza hajtincs a füle mögé került ahogy azokat eltűrte. Ahogy szememmel végigmértem be kellett valljam, csodálatos teremtés állt Jin mellett. Lábai hosszúan és vékonyak voltak. A sportcipője ellenére is előkelő tartással állt. Rövidnadrágja és toppja kifejezetten sportos hatást keltett.

- Oppa! Annyira jó, hogy te is itt vagy.

- Jöttem én is segíteni, hogy tudjatok pakolni.

- Te vagy a legjobb! - mosolyogtak egymásra, amit én csak nézni tudtam.

Nem tudtam elhinni. Ez a lány fog hozzám költözni? Ez az angyali teremtés? Mi a fenét fogok csinálni a jelenlétébe? És ami a legfontosabb, ha MinHa hazaér, mit fogok neki mondani?

- Szóval te vagy a híres HaNa - lépett közelebb hozzájuk Namjoon, amire a lány csak bólintott.

- Te pedig Namjoon oppa, ugye?

Nam szemei kikerekedtek a megszólítás miatt, de nem adott hangot meglepettségének.

- Pontosan - lépett arrébb, hogy én is látszódjak - ő pedig Taehyung, az itteni lakó.

Tétovázva álltam egy helyben. A lány, azokkal a gyönyörű szemeivel nézett végig rajtam, majd hatalmas mosollyal arcán meghajolt és üdvözölt.

- Üdv, Park HaNa vagyok.

- Helló! - köszöntem vissza, de mint valami nyomorék, aki most lát először női élőlényt és éppen el van varázsolva tőle.

- A szádat csukd be Tae, mert a végén be fog repülni rajta valami. - szólt rám Namjoon, mire Jin felkuncogott.

Villámokat szóró szemekkel néztem azonnal barátomra, aki értette a szó nélküli figyelmeztetésem így abbahagyta a nevetését. Félrelépett, majd utat engedett a lánynak, aki azonnal be is lépett a lakásomba.

Ösztönösen léptem oldalra, hogy a lánynak több helye legyen mellettünk. HaNa mosolyogva nézett körbe a házban, minden egyes szoba előtt megállt. Namjoon tökéletes idegenvezetőnek bizonyult, ugyan is minden szobáról beszámolt. Elmondta, hogy nagyon tágas, a falak szigeteltek és télen sincs hideg a jó minőségű fűtés miatt. Én csupán a folyosóról figyeltem őket Jinnel az oldalamon.

- Honnan ismered? - tettem fel a kérdést a mellettem álló fiúnak, de szememet nem vettem le a lányról.

- A bátyja által. Elég sokat lógtam náluk, így a húgával elég közvetlen lett a kapcsolatom.

- Úgy tudtam, hogy a fiúkat szereted. - emeltem rá a tekintetemet, mire ő elmosolyodva meredt rám.

- Ez kizáró ok arra, hogy egy lánnyal jó barátságot ápoljak?

Nem válaszoltam. Igaza volt, én pedig egy oltári nagy butaságot hordtam össze. Mire visszafordultam volna az újonnan jött vendég felé ő már előttem állt. Megilletődve léptem egy lépést hátra, viszont ők ezt nem vették észre, vagy csupán nem tették szóvá.

- Nagyon tetszik. - mosolygott rám, majd Jinre nézett- Biztos vagyok, hogy tetszeni fog neki!

- Neki? - ismételtem meg utolsó szavát.

Namjoon és Jin egyszerre mosolyodtak el, ebből azonnal rájöttem hogy valamiről nem tudok, ők pedig ezt látszólag élvezik.

- Igen. Bátyám is nemsokára ideér a holmijaival.

- A bátyád? - meredtem az előttem álló lányra, aki bólintott egyet. - Nem te költözöl ide?

Valamiért rosszul éreztem magam, amiért ez a helyzet állt be. Már majdhogynem kezdtem megbékélni a tudattal, hogy ezzel a csinos lánnyal fogok együtt lakni, mire kiderül, hogy rosszul gondoltam.

- Nem. - mosolyodott el- A bátyám elég rég óta kutat egy jó lakás után amióta elkezdődött a nyár. Egész nyáron gyűjtött, hogy suli kezdés előtt tudjon költözni.

Namjoonra néztem, aki egyetértően bólintott.

- Te tudtál erről?

- Nos, csak azután, hogy Jin előbb felhívott. Akkor kérdezte, hogy telefonáltak-e a lakás miatt. Mint kiderül, ő segített új lakótársat keresni neked. Illene megköszönnöd.

Utáltam, ha Namjoon az apámnak képzeli magát és utasítgat. Jin felé fordultam, majd egy kis bólintás keretében jeleztem neki a "köszönetemet" , ami cseppet sem volt annyira nagy köszönöm jellegű, mint kellett volna. Egyre jobban össze voltam zavarodva. Először itt hagy az ex-barátnőm, aztán egy új lány kerül a képbe, végül pedig mégis egy sráccal maradok a saját lakásomban. Remek.

Halkan felsóhajtottam, majd ujjaimat hajtincseim közé helyezve túrtam össze barna hajam.

- Oké, és mikorra ér ide?

- Ami azt illeti, itt is van! - mutatott az ajtó felé a lány miközben mosolyogva megindult a bejáratnál toporgó srác felé. Barna kócos haja égnek állt és egy hatalmas táskát helyezett éppen le a küszöbre. A leányzó hangját hallva felemelte a fejét mosolyogva. Biccentett egyet majd meghajolt.

- Üdv, Park JiMin vagyok, az új lakó.

Biztos voltam benne, hogy arcomon semmilyen érzelem nem mutatkozik, ahogy végigmértem a srácot. Haja barna színben pompázott, akár csak a szemei, amik annyira kicsit voltak, hogy azon csodálkoztam hogyan képes kilátni rajtuk. Ajkai dúsak voltak, de ennek ellenére mégis természetesek. Félelmetesen szép volt annak ellenére, hogy csak egy fiú állt a küszöbön.

- Oppa! - ugrott azonnal elé a lány. - Hát megjöttél.

- Sajnálom, de Hoseok csak az összepakolásban tudott segíteni, el kellett mennie. - nevette el magát a srác, majd körbenézett a húga mögött. - Oh, Jin Hyung! - intett egyet, mire a mellettem álló megszólított csak biccentett egyet. - Köszönöm a fülest a lakásról.

- Ne nekem köszönd, nem én kerestem lakótársat. – ekkor a kezét a vállamra tette, majd megpaskolta azt. Értetlenül néztem a hirtelen közvetlenné vált fiúra, majd az újonnan jött személyre. - Taehyung az, akinek meg kellene köszönnöd.

Átlépve a küszöböt elém állt, majd egy mély meghajlás után felegyenesedett és határozott hangon megszólalt.

- Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lakhatok! Park JiMin vagyok, másod éves egyetemista.

Eleinte nem tudtam megszólalni, csak akkor eszméltem fel, mikor Jint követve Namjoon is vállamra tette a kezét. Értetlenül néztem egyikük kezéről a másikra, majd vissza Jiminre. Teljesen úgy éreztem magam, mint ha a meleg szüleim épp az első udvarlónak készültek volna átengedni, hogy ő elvihessen az év végi bálra.

- Helló. - húztam kis mosolyra ajkaimat és illedelmesen én is meghajoltam a fiú előtt, ezzel elérve, hogy két barátom keze eltűnjön a vállamról. - Üdvözöllek a házamban. - néztem egyenesen a szemeibe, amiben valamiért, mint ha egy apró csillanás villant volna meg.

- Gyere Oppa, megmutatom melyik lesz a te szobád - tette magát önállóvá a húga, majd karon fogva elhúzta mellőlem, majd a neki fennhagyott üres szoba felé kezdte húzni. - Nagyon szép, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog!

Azóta eltelt a nap, és megérkeztünk az első estéhez. Még nem volt itt minden dolga, csak pár fontos apróságot hozott magával. Az említett barátja - Hoseok - mégsem tudott eljönni segíteni elhozni a dolgait. Nem szenteltem neki nagy figyelmet, ugyan is az volt a lényeg számomra, hogy jó viszont ápoljak az új lakótársammal.

Este kilenc óra volt. Nyár ellenére már besötétedett ilyenkor, így a teraszomon ülve csak a kinti kerti lámpa fénye adott némi világítást, amit az arra repkedő rovarok nagy szeretettel repdesték körbe. Kezemben egy könyvvel ültem az egyik kihelyezett kerti széken és próbáltam belemerülni az olvasásba.

Az új lakótársammal amúgy semmi probléma nem volt azóta, hogy Namjoonék elmentek. Csendben pakolgatott a szobájában zárt ajtó mellett. Eleinte kíváncsi voltam, hogy milyen ember is lehet ő, de mivel nem nyitott felém, így felhagytam az érdeklődéssel. Jin szerint nehezen nyílik meg új emberek előtt, így Namjoon szavára hallgatva hagytam, had ő legyen az, aki megteszi az első lépést felém.

Az ajtó nyílására néztem fel a sorok közül, ahol Jimin állt kezében két doboz sörrel. Értetlenül néztem a fiút, aki kis mosolyra húzva száját lépett mellém.

- Még nem volt alkalmunk megismerkedni, mit szólnál hozzá, ha ezt most pótolnánk? - azzal fel is emelte a kezében lévő keserű nedűt tartalmazó fémdobozt.

Elmosolyodva csuktam össze a könyvet, majd bólintottam mire Jimin egyből kezembe nyomta a nekem szánt italt. Helyet foglalva a mellettem lévő széken kis szisszenéssel nyitotta ki a sörét velem együtt.

Nagyot kortyoltam majd egy jóleső sóhajt hallatva dőltem hátra a szék háttáblájának.

- Még egyszer köszönöm, hogy beköltözhettem hozzád. Nagyon jól jött ez most nekem.

- Ugyan, én nekem kellene megköszönnöm, - néztem rá - megúszom így a nagy számlákat.

Széles mosolyra húzta a száját, gyönyörű fehér fogsorát azonnal megmutatva nekem.

- Még nem állunk közel egymáshoz, így remélem, nem okoz gondot, ha megkérdezem, hogy miért kerestél lakótársat.

Mit sem sejtett arról, hogy pontosan egy olyan témába vágta bele magát, ami számomra egy mély seb.

- Nos, az előző lakó lelépett. - mondtam az igazat, csak cseppet sem annyira részletesen, mint kellett volna. - Így nyilvánvaló, hogy szükségem volt egy másik társra.

- Áh. - bólintott egyetértően, miközben ő is beleivott a sörébe.

Nem voltam benne biztos, hogy az első közösen töltött időmben az új lakótársammal arról kéne beszéljek, hogy egy napja vagyok szingli, és az ex-barátnőm miként és kikkel csalt meg. Gondolom őt sem nagyon érdekelte volna a hegyi beszédem az általam elképzelt rendes párkapcsolatról. Illetve nem tudhattam, hogy mennyire jó hallgató társ, de abban biztos voltam, hogy cseppet sem lesz annyira őszinte velem az első pár napban, mint ahogy Namjoon Hyung volt annak idején. Míg Nam mindenbe belekötött, ami számára nem felelt meg, elmondja a véleményét, addig nem hiszem, hogy Jimin ilyen lenne. Valamiért nem ez látszik rajta.

- Min gondolkozol? - hangja rángatott ki gondolatmenetem közül, mire felkapva fejem felé fordultam.

- Tessék?

- Azt kérdeztem, hogy min gondolkozol? - nézett rám kíváncsi szemekkel.

- Oh, csupán azon, hogy milyen kapcsolatban állsz Jinnel.

Nem tudtam hirtelen ennél jobb B tervként kitalálni egy témát, plusz ez amúgy is érdekelt.

- Nos, Jin Hyung volt az, aki felkarolt miután felköltöztem Busanból. Ő volt az első ember, akire mindig támaszkodhattam. Hyung volt az a személy, aki nem várt viszonzást a tettei miatt, egyszerűen csak mellettem állt és elfogadott olyannak amilyen vagyok.

- Szóval egy jó barát.

- Annál több. - ivott bele újra az alkohol tartalmú italába a mellettem ülő fiú, én pedig nagy kikerekedett szemekkel figyeltem tettét.

- Akkor gondolom, olyan testvéri köztetek a kötelék.

Jimin mosolyogva felém nézett.

- Most már igen, de régen nem így volt.

Értetlen fejet vágtam, ahogy néztem a fiút és mivel látta rajtam hogy nem egészen gyors a felfogásom, így folytatta.
- Nem, Taehyung. Ez több volt baráti vagy testvéri kapcsolatnál. De ez nem is fontos. A lényege az egésznek, hogy nagyon közel állunk egymáshoz.

Akkor esett le a számomra meghökkentő tény, hogy a mellettem lévő fiú, az új lakótársam nem egy átlagos ember. Nem egy mindennapi egyetemista, hanem egy olyan egyén, aki a saját neméhez vonzódik. Akivel mostantól együtt fogok élni. Park Jimin meleg.

Lakótárs 01.

- Már megint? - Namjoon fáradtan dörzsölte meg az orrnyergét, miközben az ajtóba kapaszkodva sóhajtott egy hatalmasat. Már meg sem lepődöm a reakcióján, egyszerűen félretolom gyengéden a csípőjénél, majd belépek a házába két telepakolt táskával.

- Ne mondj semmit. - motyogtam az orrom alatt miközben a már jól ismert házon keresztül léptem, egyenesen a nappaliba. Letettem a kanapé mellé a táskáimat, majd leültem az ülőalkalmatosságra. Namjoon bezárva a bejárati ajtót utánam baktatott, de nem ült le mellém. - Unom már.

- Nem csodálom, ott kellene hagynod. - ásított egy nagyot, majd hajába túrva végigmért- Megint rajta kaptad valakivel?

- Igen! Hyungwoonnal. - a díszpárnát elhelyeztem a kanapé egyik végéhez, majd a ráterített pokrócot kiráztam, és elfeküdve magamra terítettem. Készen álltam az alvásra.

- Taehyung. Figyelj, értékelem, hogy ennyire jó barátnak tartasz, de hajnali fél három van. Tudom, hogy már szinte otthonként tekintesz a lakásomra, de nekem is van életem.

Kérdőn vontam fel a szemöldökömet homlokom közepéig. Egy ideig csendben néztem, mire végre leesett mire is szeretne kilyukadni. Azonnal ülőhelyzetbe vágtam magam.

- Itt van?! - Halvány mosoly jelent meg az arcán, ezzel igazolva feltevésem. - Oh, ne már Namjoon. Pont ma?

- Igen. Ma, és éppen fent aludtunk volna, mikor csengettél.

Ajkamba haraptam, és úgy néztem le a táskáimra. Nem akartam visszamenni hozzá. Főleg nem úgy, hogy az én ágyamba hempergőzik egy másik pasival.

- Csendben leszek. - vezettem felé ártatlan pillantásom, remélve, hogy meggyőzöm ezzel. - Komolyan. Nem fogok zavarni.

- Utolsó ilyen eset. Ha gáz van hívj fel inkább. Most már bármikor megeshet, hogy itt alszik Seokjin.

- Oké-oké, felfogtam. - dőltem vissza a kényelmesnek nem mondható kanapéra, amit lassan sajátomnak titulálhatok, annyit alszom rajta.

- Ha éhes vagy, van kaja a hűtőben. - indult meg az emeletre vezető lépcsősor felé - Jin csinálta.

- Kösz Nam, te vagy a legjobb!

- Tudom. - hintett felém egy mindent tudó mosolyt, majd lassan eltűnt a nappaliból.

Hallottam, ahogy bezáródik az emeleten az ajtaja. Kis motoszkálás után, viszont elcsendesedett minden. Hajnali három felé közeledett az idő és az egyetlen egy hang, ami megzavarta gondolataimat az a falióra kattogása volt.

Ismét itt voltam. Legjobb barátom otthonában és ismételten a kanapén próbáltam nyugovóra térni. Az utóbbi időben ez sajnos egyre többször fordult elő, mivel barátnőmmel az elmúlt időszakban eléggé megromlott a kapcsolatom. Első szerelmem, így minden erőfeszítést megteszek azért, hogy rendbe szedjem a már széteső kapcsolatunkat. Nem első alkalom volt, hogy rajtakaptam mással, de az első volt, hogy a saját közös lakásunkban tette volna ezt. Nagyon fájt, mégis tudtam, hogy ennek nincs már szép jövője. A folyamatos viták, és nézeteltérések megteszik a hatásukat. Egyre messzebb és messzebb érzem magam tőle, illetve a már három éves kapcsolatunk vége elég gyorsan közeledni látszik.

Idegesen fordultam a hátamra, és néztem mereven a plafont. Reméltem, hogy ha azt a kis foltot nézem, amit még én csináltam egy pezsgőskupakkal, akkor hamar el fogok tudni aludni, de ez nem így lett. Gondolataim fokozatosan sorakoztak fel egymás mellett, én pedig sorra vetettem el magamban a kapcsolat-megmentő ötleteimet. Akármennyire is szerettem volna lábra állítani ezt a helyzetet, be kellett végre lássam magamnak, hogy nem lehet. Az egyetem a héten elkezdődik, így a nyári szünetnek is vége szakad. Semmi kedvem nem volt a második évet megkezdeni, hiszen nem volt szükségem még a vizsgák és a többi diák miatt lévő stresszre. Amit a legjobban szerettem volna, az Minha karjai között aludni úgy, hogy tudom minden rendben.

- Aish! - vágódtam megint ülőhelyzetbe, és túrtam idegesen a hajamba. - Nem tudom így aludni. - morogtam az orrom alatt, majd lerántva magamról a plédet felkeltem a kanapéról. Elindultam a konyha felé, hogy megkóstoljam annak a híres SeokJin főztjét.

Namjoon már 5 éve a legjobb barátom, és vagy egy éve folyamatosan Jinről beszél nekem. Minden egyes találkozásunknál elmondja, hogy mennyire csodálatosnak tartja őt és ezzel együtt milyen elérhetetlennek is. Bár, amióta megtudta, hogy van esélye a srácnál, minden megváltozott. Folyamatosan a társaságát kereste eleinte véletlennek beállítva, de végül felhagyott ezzel és szimplán önmagát adva rákérdezett, hogy volna e kedve beülni egy helyre és beszélgetni. Ez egy hónapja történt, azóta pedig már randevúzni is elmentek. Ma pedig úgy néz ki, az a nap van amikor Nam haza hozza. Én pedig megzavartam ezt az estét. A konyhába lépve egyenesen a hűtőhöz sétáltam, majd kinyitva azt belenéztem. Elég sok fajta étel sorakozott fel előttem, és én meg is találtam azt, amit valószínűleg barátom párja készített. Kivettem a gondosan elcsomagolt ételt, majd a pultra helyeztem. Felkapcsoltam a nem túl nagy fényt adó neonlámpát és akkor láttam csak meg azt a két üres borosüveget a pult másik oldalán. Felsóhajtva csóváltam meg a fejem.

Ezek tényleg jó estét terveltek ki egymással. - Mondtam magamnak, miközben egy pálcát előhalászva nyúltam az ételért, majd helyeztem a számba. Meglehetősen jó íze volt ezt meg kell hagyni. Namjoon nem tévedett, mikor azt ecsetelte Jinről, hogy jó szakács.

Miután ettem egy keveset, visszamásztam a kanapéhoz, és elterültem benne. A fejem zsongott, és a sírás kerülgetett. Nem tudtam, hogyan kellene megszakítanom azzal a lánnyal a kapcsolatot. Közös lakásban élünk, amit az együtt töltött évek alatt gondosan be is rendeztünk. Szerencsére addig kattogott ezen az eszem, míg végül sikerült elaludnom.

Másnap reggel beszélgetésre ébredtem. Halk volt, én mégis úgy éreztem, mint ha pont a fejem mellett beszélnék meg a világ összes problémáját. Ösztönösen húztam fejemre a takarót, remélve, hogy ezzel megszüntethetem a hangoskodást.

- Szép próbálkozás Taehyung, de nem fog beválni! – és már repült is rólam le a takaró. A hideg kirázott a hirtelen hőmérsékletváltozásra, mire összehúztam magam és elmorogtam magam nemtetszésem jeléül. – Illene bemutatkozni.

- Adj még öt percet. – morogtam miközben a párnát nyomtam bele az arcomba, de pár pillanattal később annak is nyoma veszett arcom elől – Oké, értem. – Komótosan ültem fel, de szemem még nem nyitottam ki. Álmos voltam, nagyon is. – Mennyi az idő?

- Reggel nyolc.

- Mi van? – azonnal kinyitottam a szememet. Namjoon előttem állt kezében a takarómmal és párnámmal. Mellette pedig egy igényesen felöltözött barna hajú srác. Gondolom ő lesz SeokJin. – Minek keltetek fel ilyen korán?

- Tae. – Nam arca elkomorodott, amiből arra következtettem, hogy nem éppen ezt kellene mondanom.

Felsóhajtottam, majd nyújtózva egyet keltem fel a kanapéról. Hajam ezer felé állt, de nem törődtem vele, csak a kezemet nyújtottam az ismeretlen srác felé.

- Kim Taehyung. Másodéves hallgató.

Jin elmosolyodva fogadta kezemet, majd megzárta. Keze érintése meglehetősen puha volt, ami meg is lepett, hogy ennyire finom bőre van egy fiúnak.

- Kim SeokJin. Harmadéves vagyok, és már sokat hallottam rólad. Örülök, hogy megismerhetlek!

- Rólam? –ekkor Namjoon felé pillantottam, miközben elengedtem Jin kezét. Kérdő tekintettel néztem barátomra, de ő csak megvonta a vállát.

- Néha már az unalmas témákat kellett boncolgatnunk.

- Nagyon vicces. –fújtattam, miközben visszaültem a kanapéra. – Ennyire unalmas életem lenne?

Namjoon csak vigyorgott rám, elég jól szórakozott a nyomoromon. Nem csoda, ő már az első megcsalásomnál azt mondta, hogy hagynom kellene MinHát, de persze ezt én nem tudtam megtenni. Azóta szépen, nyugodtan végig hallgatja minden panaszomat. Néha megjegyzi, hogy szerinte ez nem jó, és lépnem kellene, de szerencsére nem erőlteti a dolgot. Pontosan tudja, hogy a saját fejem után fogok menni akármit is mond nekem.

- Sajnálom, hogy az a lány ennyire kihasznál téged.

Meglepetten néztem Jinre, majd azonnal visszafordultam Namjoonhoz.

- Elmondtad neki!? – teljesen kikerekedett szemekkel figyeltem, mire ismételten megvonta a vállát.

- Érdekelte. Elég érdekes sztori.

- Nem így fogalmaznék. –fontam össze magam előtt makacsul a karomat.

- Na jó. – karolta át Nam újdonsült barátját – Akkor kikísérlek. – mutatott szabad kezével az ajtó felé, mire Jin csak bólintott egyet, és megindult Namjoonnal az ajtó felé.

Hallottam, ahogy kinyílik a bejárati ajtó és még beszélnek egymással. Sosem hittem volna azt, hogy legjobb barátom képes ilyen nyálas szöveget kiejteni az ajaki között, de most mégis megtette. Megbeszéltek egy újabb találkozót, majd miután elköszöntek egymástól az ajtó záródott is. Pár pillanat múlva visszalépett a nappaliba Namjoon.

- Elég udvariatlan voltál most. – panaszkodott miközben helyet foglalt mellettem.

- Hajnali reggel nyolc óra van. – néztem rá – Te pedig kivágsz az ágyból.  – forgattam meg a szemeimet. Pontosan tudtam, hogy túlzom, de ezt ő már megszokhatta, mivel rezzenéstelen arccal méregetett.

- Igyál egy kávét, majd menj haza.

- Komolyan kirúgsz?

- Nem. Nem rúglak. Megkérlek. – sóhajtott fel, majd hátradőlt a kanapé háttáblájának. – Komolyan Taehyung, tedd már ki MinHa szűrét a lakásból. Miért te hunyászkodsz meg folyton?

- Én nem teszek semmi ilyesmit. – védekeztem, ám tudtam, hogy semmi esélyem. Nam felém fordította a fejét.

- Tényleg? Akkor mégis miért állítasz be ide hajnalok hajnalán?

- Mert nem akarom végignézni, ahogy mással szeretkezik a saját ágyamban? –próbáltam ironikus lenni. Kérdően figyeltem mire csak egy újabb sóhaj hagyta el ajkait.

- Automatikusan ki kellett volna vágnod a csávót az utcára. Kikérni magadnak, hogy mit keres itt a csajoddal. Te pedig, akár egy nyuszi megfogtad a cuccaid és hozzám rohantál. Nem ilyennek kellene lenned.

Igaza van. Ezt jól tudom. Lesütve a szememet dőltem el én is pont ugyan úgy, ahogy Namjoon. Tegnap elalvás előtt én is számtalanszor gondoltam erre, hogy nem így kellett volna viselkedjek.

Miután megittam a kávémat ismét felkaptam a táskáimat és elindultam egy hatalmas gombóccal a torkomba az otthonom felé. Egész odavezető úton feszült voltam. Idegesen tördeltem az ujjaimat a buszon és sétálás közben is az alsó ajkamat harapdáltam. Miután megérkeztem a lakáshoz és a kulcsot remegő kezekkel helyeztem a zárba kinyitottam az ajtót. Csend honolt a lakásba, így arra számítottam, hogy még alszanak. Magam is megborzongtam a gondolattól, hogy ilyen könnyen fogadom el a tényt, hogy barátnőm egy másik férfi mellett ébred, ráadásul nálam. Letettem a táskáimat, majd egyenesen a hálószoba felé vettem az irányt. Namjoon szavai voltak a fejembe, így azokból próbáltam erőt gyűjteni. Kezemet a kilincsre helyezve számoltam vissza háromtól, majd egy mély levegőt véve benyitottam a szobába.

- Beszédem van veled MinHa! – vágtam rá egyből. Szívem a torkomba dobogott, gyomrom pedig kavargott.

Szemeim elkerekedtek, ahogy végig néztem a szobán. Az összes holmija eltűnt. Minden ruhája, könyve és kellékei. A szobában csak az én itt hagyott ruháim voltak fellelhetőek. Zavarodottan néztem újra és újra végig a szobán. Hirtelen ötlettől vezérelve siettem a fürdőbe, ahol azonnal a fürdőszobai szekrény ajtaját tártam szét. A sminkkellékei is eltűntek. Idegesen léptem ki a nappaliba. A falról minden közös képünk le volt szedve. Akkor láttam csak meg a hatalmas kartondobozt a nappaliban, amiben minden közös emlékkel teli fotóink voltak. A világoskék plüssmedve, amit az első randevúnkon vettem neki. Minden olyan dolog megtalálható volt benne, ami hozzám kötötte őt. A doboz mellett a dohányzóasztalon pedig egy papír hevert. Tétovázva vettem kezeim közé, majd emeltem fel, hogy el tudjam olvasni.

„ Taehyung. Elköltöztem, mivel ez a kapcsolat számunkra már halott, te pedig nem vagy képes ennek véget vetni, így én fogok. Számtalanszor mondtam, hogy elköltözik és ez a mai napon következik be. Van még pár dolgom, amiért majd el fogok jönni. A közös holmiijainkat nyugodtan dobd ki a kukába, nekem semmi sem kell. Sok sikert továbbra is! Puszi; MinHa.”

Elképedve olvastam fel magamban újra és újra a sorokat. Nem hittem el azt, amit láttam. Tudtam, hogy vége, de sose hittem volna, hogy így fog végződni. Hajamba túrtam feszülten, miközben leültem a kanapéra. Rengeteg emlék futott át az agyamon, amit ebben a házban éltem át vele és most minden semmissé válik.

- Ne feszülj meg ennyire, inkább örülj, hogy ő lépett le. Így legalább a lakás a tied marad. –Namjoon szavai még ha igazak is voltak, akkor is fájtak számomra. Fogtam a meleg kávéscsészét, míg ő belekortyolt sajátjába. A kedvenc kávézónkban ültünk egymással szemben, amit már lassan törzshelyünknek nevezhetünk.

- Ez rendben van. –néztem fel végre a szemeibe – De egyedül lakom egy nagy házban. Eddig közösen fizettük a költségeket, most pedig minden feleződik. Elég sokba fog fájni ez nekem.

- Hát add ki a lakást! Hirdesd meg, hogy lakótársat keresel és máris meg van oldva a helyzet.

- Ez nem ilyen egyszerű. –sóhajtottam fel – Hogy találok én embert ilyen hamar?

- Ne feledd, hogy következő héttől elkezdődnek a tanítások. Elég jó helyen van a lakásod, közel mindenhez. A suli két megállóra van tőled, ami gyalog alig vesz tizenöt percet igénybe. Közel vannak a boltok, sőt, még én is. – húzta mosolyra ajkait – Szerinted így sem fogsz találni jelentkezőt?

- Igazad van. – húztam végre kicsit mosolyra számat, majd belekortyoltam a meleg kávémba.

- Már csak meg kell hirdetned, és hidd el hamar fogsz találni jelentkezőt. – nyomatékosította szavait, majd közelebb hajolt hozzám, miközben rákönyökölt az asztalra. – Ha merész vagy akkor csajt is fogadhatsz az otthonodba!

- Namjoon! –hőköltem hátra azonnal a perverz szavai hallatán. – Alig egy órája vagyok ténylegesen szingli, hogy tudsz ilyesmire gondolni?

- Idióta. –nevette el magát- én a kiadó szobádra értettem!

- Oh.

Méregetni kezdtem barátom arcát. Perverz vigyora csak szélesedett, így biztosra vettem, hogy pontosan jó dologra gondoltam, csupán ő hárította feltételezésem. Micsoda barát az ilyen?

- Komolyan Taehyung. A legfontosabb most az, hogy találj egy olyan embert, aki képes veled együtt élni.

Megforgattam a szememet.

- Hagyjuk ezt. Meséld el inkább, hogy hogyan került SeokJin a lakásodra, mikor pár nappal ezelőtt még azt mesélted, hogy megtörtént az első csók köztetek.

Nem kellett többet mondanom, mivel Namjoon azonnal mesélni kezdte az elmúlt nap történéseit kettejük között. Kezdve az első randitól, amit már vagy háromszor végighallgattam. Még ha tudtam is, hogy mit fog mondani készségesen hallgattam végig, hiszen addig sem kellett az én jelenlegi állapotomról beszélni.

Amióta megismertem Namjoont, már tudtam, hogy ő milyen beállítottságú. Eleinte érdekes volt a közelében tartózkodni, viszont ezt egy hónap alatt meg tudtam szokni, miután egyenesen a szemembe mondta, hogy én nem jövök be neki úgy. Ez megnyugtatóan hangzott akkor, de nem volt kizáró ok, hogy ne barátkozzunk tovább. Akárhányszor gondom volt az évek során ő rá mindig lehetett számítani. Mellettem volt, segített felkészülni egyes tárgyakra, így teljesen összekovácsolódtunk. Ott volt mikor MinHa belépett az életembe, és én is mellette voltam, amikor megismerkedett egy-egy új alakkal. Most történt meg először, hogy nem voltam ott az elején, amikor Jinről kezdett áradozni, ugyan is lefoglalt a romló kapcsolatom.

Már aznap, mikor hazaértem neki is láttam megírni a lakótárs hirdetésem. A lakást kicsit összébb pakoltam, és készítettem a szobákról pár fotót. Amint elkészültem vele feltettem az internetre pár oldalra, majd vártam. Nem hittem volna, hogy az első percben már jelentkezni fog valaki, de azért elég mereven bámultam a képernyőt. Elvégre, a remény hal meg utoljára. A hirdetésben feltüntettem, hogy azonnal lehet költözni. Az összeget, ami kicsivel kevesebb volt, mint az egész házra való költség fele, illetve azt, hogy lányok és fiúk egyaránt költözhetnek. Egy fél óra semmittevés után meguntam a képernyő bambulását, majd inkább úgy gondoltam lefürdők és önkényesen felkeresem Namjoont. Újból.

Egy fél óra múlva ismételten Namjoon lakásában foglaltam helyet a kanapén. Kiszolgálva magam készítettem egy hideg italt, majd bekapcsoltam az Xboxot, hogy azzal üssem el az időt.

- Öcsémmé kéne, hogy fogadjalak.

- Ezt mondom már én is elég régóta. - mosolyogtam legjobb barátomra, aki egy rövidnadrágban lehuppant mellém. Kellemes sampon illata azonnal megcsapott, vizes haja pedig egyértelművé tette, hogy most lépett ki a zuhany alól. - Jól esett a fürdés?

- Eléggé. - kezébe vette a másik kontrollert, majd rám pillantott - Állítsd át, hogy ketten tudjunk játszani. - Nem kellett többször mondania. Azonnal a menü pontba mentem és elindítottam egy új játékot. Egy pár perc elteltével már teljesen bele voltunk merülve az autóversenyzésbe, mikor ismét megszólalt. - Feltetted a hirdetést az internetre?

- Aha. - néztem mereven a képernyőt, majd egész testemmel jobbra fordultam, ahogy a játékban az autóval is. - Még nem hívott senki.

- Mennyit fogsz kérni?

- Kevesebbet, mint a rezsi fele. - motyogtam. Cseppet sem érdekelt most a lakás, egyedül arra tudtam koncentrálni, hogy megnyerjem a futamot Namjoon ellen.

- Az király. Akkor hamar fognak érdeklődni.

Erre már nem válaszoltam. Nam is belemélyedt a játékba, de végül én nyertem. Hangos kacagással ugrottam fel a kanapéról, kezeimet a magasba emelve.

- Ez az! Tudtam én, hogy sikerülni fog. - néztem barátomra, aki csak hitetlenül mosolygott rám. - Megérte egyedül gyakorolni.

- Hányszor lógtál be a lakásomba, míg nem voltam itthon? - szemöldökét kérdően vonta fel, mire én tarkómat vakarva visszaültem mellé. - Aha, értem. Szóval sokszor.

- Annyira nem volt az olyan sok. - mosolyogtam rá - Visszavágó?

Mire szóra nyitotta volna a száját, a közén letett telefonom hirtelen megszólalt. Kedvenc bandám legújabb dala csendült fel, mire kérdően néztem le rá. A kijelzőn egy ismeretlen szám világított, én pedig kezembe vettem a mobilt.

- Ki az? - nézte ő is a kijelzőt, majd rám emelte a tekintetét.

- Fogalmam nincs.

- Vedd már fel! Lehet a lakás miatt hívnak!

Tétováztam. Valamiért nem voltam képes felvenni a csörgő telefont.

- Taehyung!

- Mi van? - néztem fel hirtelen barátomra.

- Nem veszed fel?

- Öhm, nos.. - dadogtam, mire csak szemet forgatva kikapta a kezemből a telefonomat, majd felvette helyettem.

- Igen? Igen, még aktuális a lakás. - rám nézett. Szemei, mint ha megcsillantak volna. - Igen, azonnal lehet költözni.- lassan elvigyorodott- Ma szeretne költözni? Igen, megoldható.

- Mi? - elkerekedett szemekkel meredtem barátomra. Jobb kézzel felé nyúltam, hogy kikapjam kezéből a telefont, de ő csak elhátrált tőlem, szinte elfeküdve a kanapén.

- Szuper. Akkor, délután négykor várni fogunk. Nyugodtan csengess be. Aha, nem gond. Gyertek csak! Helló.

Azzal le is tette a mobilomat, majd miután újra normálisan felült, elégedett vigyorral az arcán felém nyújtotta a készüléket.

- Mi a fene volt ez?

- Ez? Nos, kérlek szépen ez az volt, hogy délután költözni fog hozzád az új lakótársad!

- Ilyen gyorsan?

- Kell a pénz, nem? - vonta meg a vállát - amúgy is, egy csajszi hívott, szóval szívesen.

- Tessék?!