Lakótárs 11.

Az iskolakezdés első napjának reggelén nehezen keltem ki a már teljesen megszokott meleg, puha ágyamból. Hajnali hatot ütött az óra, illetve a mobiltelefonom ébresztő alkalmazása, így hangos zene töltötte be a szobámat, amit nagy erőfeszítés árán nyomtam ki, miután az asztalomhoz sétáltam. Sajnos sosem voltam jó ébredő, főleg, ha ilyen korán kellett azt tenni, így este a lehető legmesszebb tettem le a telefonomat, hogy reggel mindenféleképpen muszáj legyen lábra állnom, hogy megszüntessem a fülsiketítő ricsajt.
Nagyot ásítva léptem a kedvenc szőrmés papucsomba, majd csoszogtam ki a fürdőszobába, hogy egy gyors arc-és fogmosás után elkezdhessem a napomat.

Jimin vallomásának már három napja. Igazat megvallva, kicsit örültem neki, hogy igazam volt vele kapcsolatban, viszont annak már kevésbé, hogy Hoseok is beletartozik abba a bizonyos csoportba. Kiakadni is alig volt időm amikor szembeállított a dolgokkal, így csak egy vállrándítással lezártam a témát, viszont amint Namjoon társaságába kerültem, megeredt a nyelvem. Nem mondom azt, hogy kiborultam, csak képtelen voltam felfogni, hogy ilyen helyzetbe keveredtem. Miután Nam jó baráthoz méltón tarkón vágott, lecsillapodtam, így végre hagytam időt neki is beszélni. Elmagyarázta, hogy most nincs választásom, mivel szükségem van így is úgy is lakótársra, szóval csak üljek meg a fenekemen és ne foglalkozzam az életükkel.
Aznap este Jimin ismét felkeresett, viszont már Hoseokkal az oldalán és ismételten rákérdeztek arra, amit én nem akartam hallani. Feltették az új lakótárs kérdését, én pedig mi mást tudtam volna tenni, mint belemenni? Ha visszautasítom a kérésüket, akkor lehet, hogy Jimin is lelécel, szóval újra kereshetek egy embert a számlák fizetésére magam mellé. Ha elfogadom, akkor viszont zajosabb lesz a ház, illetve olyan srácok fognak körbevenni, akik, nos valljuk be, melegek. Ez a gondolat pedig, kicsit megrémített. Félreértés ne essék, eszméletlen arcok és bírom is őket, viszont azért mégis csak féltem a fenekemet. Nem mellesleg, ha Jimin lelép, akkor biztos nehezen fog megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy mi van a húga és köztem.
Még nem emésztettem meg ezt az egészet, viszont ha Namjoon se mászott rám ennyi idő alatt, akkor feltételezem a legnagyobb reményeimmel együtt, hogy Jiminék sem fogják ezt megtenni.

Álmos tekintettel bámultam a tükörképemet, miután megmostam a fogamat. Szemeim alatt hatalmas karikák ékeskedtek, így csak egy halk sóhajt ejtettem meg, majd miután megtöröltem a vizes arcomat kivonultam a konyhába, hogy egy kis életet adó kávét készítsek magamnak.
Komótosan elővettem a kedvenc bögrémet, majd miután megpakoltam kávéporral a gépet, elindítottam és a porcelán poharat szorongatva néztem, ahogy szép lassan, cseppenként megtelik a tartály.
- Jó illata van. - szólalt meg az enyémhez hasonlóan álmos hang, amit, mintha meg sem hallottam volna továbbra is lelkesen figyeltem a már félig lecsöpögött kávét. - Kaphatok?
- Nem Jimin, nem azért csinálom, hogy ne igyál belőle. - morogtam, még mindig nem felé fordulva.
- Hú, de harapós ma reggel valaki.
Felsóhajtva végre felé pillantottam. Jimin a szokásos reggeli kócos hajába túrt, miközben egy elegánsat ásított. Rövid kosarasnadrágot és egy bő pólót használt alváshoz, így ez most sem volt másként.
- Miért nem alszol? - kérdeztem kissé megenyhült arckifejezéssel.
- Helyettesítenem kell. - támaszkodott a konyhapultnak, miközben engem nézett.
- Reggel hat órakor? - vontam fel a szemöldökömet érdeklúdve, mire nemlegesen megrázta a fejét.
- Héttől.
- És az iskola?
- Az évnyitóra nem megyek, az órákat pedig majd Hoseok felveszi helyettem. -vonta meg a vállát. - így el tudtam vállalni még egy napot. Legalább jobb lesz a fizetésem. - húzta mosolyra az ajkait.
- Értem. -figyeltem, majd mikor a kávéfőző csipogással jelezte, hogy készen van a keserű nedű, kikapcsoltam, majd elővéve Jimin számára is egy bögrét, elkészítettem két adagot. Az álmos fiú boldogan fogadta el egy 'köszönöm' kíséretében, majd leült velem szemben a kis asztalhoz, ahol rendszerint ébredés után elfogyasztom a barna italt. Fáradtan szürcsöltem a meleg löttyöt, miközben próbáltam nem figyelni arra, hogy Jimin lyukat éget az arcomba, úgy bámul.
- Mondjad. - nyögtem ki két korty között, de nem néztem rá.
- Feszült vagy.
- Most ébredtem. - ekkor már ráemeltem a tekintetemet. Nem értem, mi baja? Már kora reggel elemezni akarja a kedvemet?
- Zavar valami?
- Ahj, Jimin. - tettem le magam elé a bögrét - Nincs semmi baj, csak hétfő reggel van és nemsokára iskola.
Nem szólalt meg egy ideig, csupán méregetett, ami már kezdett zavarni.
- Tényleg nem gond, hogy Hoseok is itt lakik?
Meglepődtem. Nem számítottam erre a kérdésre, így csak értetlenül meredtem rá.
- Miért zavarna? - nyögtem ki az egyetlen olyan válaszféleséget, ami eszembe jutott.
- Beszéltem Jin Hyunggal. - Na, jól kezdődik. - Megemlítette, hogy kiborultál Namjoonnak.
Szememet forgatva emeltem ismét számhoz a bögrét és kezdtem el inni ismét a kávémat. Nem akartam erről beszélni; egyrészt, mert reggel volt, másrészt, mert tényleg kínosnak éreztem azt, hogy ezt pont vele beszélem meg. Namjoont pedig esküszöm, hogy meg fogom fojtani ha legközelebb találkozok vele.
- Taehyung. - szólalt meg ismét a lakótársam, amire csak gyorsan kiittam minden cseppet a bögréből, majd felkeltem a székről, hogy azt a mosogatóba helyezzek. - Szerintem ezt meg kellene beszélni.
- Nincs miről beszélni Jimin. - fordultam felé, apró mosolyt erőltetve az arcomra. - Minden a legnagyobb rendben.
Jimin csak ült tovább és fürkészte az arcomat. Arca komoly volt, amit még nem voltam képes megszokni tőle. Előttem mindig mosolygott vagy nevetett eddig, így számomra ez az arckifejezése új volt. Egy ideig még álltam tekintetét, viszont megunva egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat és végül mozgásra bírva magam, megindultam a szobám felé. Illetve, indultam volna, mivel amint Jimin mellé értem, megragadta a csuklómat, így visszatartott. Kérdően vontam fel szemöldökömet, úgy néztem rá. Már nyitottam volna szóra a számat, viszont akármit is akartam volna mondani, minden szó elszállt a fejemből. Kikerekedett szemekkel meredtem a közvetlen előttem megállt fiún, aki úgy érezte, hogy nem elég fél méter távolság kettőnk között, így azt is minimalizálva lépett teljesen elém. Belém akadt a levegő, úgy megdermedtem, hogy mozdulni sem tudtam hirtelenjében.
- Nem érzed magad feszélyezve? - kérdezte halkan, mélyen a szemembe nézve. Alacsonyabb volt nálam, de abban a pillanatban én ezerszer apróbbnak éreztem magam mellette, mint az valójában is lehetne. Számat eltátva néztem a szemeibe, de hang még mindig nem jött ki a torkomon. - Nem félsz, hogy rád fogunk mászni? - hangja elmélyült, arca még komolyabb lett, én pedig ekkor tértem észhez, és léptem azonnal hátrébb tőle.
- Mi a fenét művelsz? - akadtam ki, bár éreztem, hogy arcom felforrósodik.
Jimin még mindig nézett, majd miután elkezdtem kihúzni kezem a szorításából, felnevetett. Elengedve kezemet ült vissza a székre és fogta kezei közé újra a meleg bögréjét.
- Te félsz tőlünk.
- Dehogy félek! - fújtattam rá. Még mindig éreztem, hogy forró az arcom.
- Taehyung. - nézett rám, én pedig, mint ha katonaságnál lettem volna, kihúztam magam. - Én Hoseokot szeretem, ő pedig elméletileg engem. Nem fogok se én, se ő feléd közeledni. Csak a lakótársaid szeretnénk lenni, így remélem, hogy ezt a feszengést végre feladod és elfogadsz minket. Hidd el, mi nem akarunk megrontani. - kuncogott tovább magában, mire én csak idegesen a hajamba túrtam, majd gyorsan faképnél hagyva rohantam be a szobámba.

Talán akkor készültem el életemben a leggyorsabban a reggeli öltözködésemben. Az biztos, hogy teljes mértékben felébredtem, viszont fogalmam nem volt, hogy ezt a kávénak, vagy Jiminnek köszönhettem. Hajamat gyorsan rendbe tettem, felvettem magamra valami értelmes ruhát, és amilyen halkan csak tudtam, elhagytam a házat.
A suli felé vettem az irányt. Messze akartam lenni most az új lakótársaimtól, akik eléggé felforgatták az életemet. Bár, ha jobban belegondolok, ezt is csak én mesélem be magamnak. Semmit sem csinálnak, ami miatt idegeskednem kellene, hiszen, ahogy Jimin is megmondta, ők ott vannak egymásnak. Miért kell ennyire eltúloznom az egészet? Már így is van egy meleg barátom, miért lenne baj, ha még plusz kettő mellé csapódna?

Nagyot sóhajtva néztem körbe az utcán, ahol meglepetően sok ember igyekezett a dolgára. Voltak, akik a munkába sietett, voltak velem egykorúak, akik valószínűleg az oktatás szent házába tartottak, és voltak azok, akik csak ráérősen sétálgattam az utcán. Megállva vártam, hogy a zebránál a közlekedési lámpa végre zöldre váltson, mikor valaki a vállamra tette a kezét, ezzel elérve, hogy hátra forduljak. Az unott arcomon egy apró mosoly jelent meg, ami csak egyre jobban szélesedett, ahogy mellém lépett.
- Jó reggelt Oppa! - köszönt Hana, aki mint mindig, ma is gyönyörűen festett.
- Szia Hana. - mosolyogtam rá, majd, hogy ne legyen feltűnő, hogy nézem, előre fordulva indultam meg, ugyan is végre váltott a lámpa. - Már ilyen korán mész a suliba?
- Igazából még lenne időm. - válaszolta, mire értetlenül pillantottam felé.
- Akkor miért vagy kint ilyen korán? - vontam kérdően fel a szemöldökömet.
Épp átértünk a zebrán, mikor megfogta a kezem, majd átfonta rajta a sajátját, így belém karolva hozzám bújt. Fejét a vállamra döntötte, de még így is tökéletesen láttam kipirult, mosolygós arcát.
- Szerettem volna veled lenni kicsit.
Akaratlanul is egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Engedve neki, hogy karoljon, úgy indultam meg ismét, de most az oldalamon egy gyönyörű lánnyal. Iskolai egyenruha volt rajta, hiszen neki még kötelező volt ezt viselnie. Hálát adtam az istennek, hogy az egyetemen már nincs ilyen követelmény. Hosszú haját most nem fogta össze, egyszerűen engedte, hogy ráomoljon a vállára.
És, hogy mi van Hana és köztem? Azután, hogy megtörtént a csók, minden nap találkoztunk. Bár, ez eddig sem volt nehéz, hiszen bátyjához rendszeresen bejárt. Most viszont már nem csak Jimin miatt sétált el hozzánk. Még titokban tartjuk az egészet, hiszen tényleg fontosnak tartom, hogy ne kapkodjuk el, akármennyire is odáig vagyok ezért a gyönyörű lányért. Nem szeretném, hogy csak pótlékként szolgáljon Minha elvesztése miatt. Ezért meg is beszéltük, hogy az első iskolai nap után, elviszem az első, hivatalos randevúnkra is. Ha az jól sikerül, akkor majd átgondoljuk azt, hogy beavatjuk e a bátyját ebbe a kapcsolatba, vagy sem.

Sajnos elég közel lakom az iskolához, így a meghitt reggeli séta nem tartott sokáig. Hanát is szívesen elkísértem volna az iskolába, - hiszen így illett volna- viszont az én óráim előbb kezdődtek, így nem volt választásom. Egy gyors puszit nyomtam a lány szájára, majd feje búbját megsimítva köszöntem el tőle, és indultam meg végre az egyetem felé.