Miután újra felébredtem már elcsendesedett a lakás. Hoseok hazament, Jimin pedig hagyott egy kézzel írt üzenetet a konyhában - ami mellesleg csillogott a tisztaságtól- miszerint első munkanapját megy letölteni a kávézóban. Így nekem nem maradt más választásom, mint hogy kiélvezzem a nyár utolsó hetét, szóval azt csináltam amit eddig, fetrengtem az ágyamban. Néha vissza-vissza aludtam, olykor pedig csak bambultam a televíziót. Mikor kedvem tartotta ismételten kezeim közé fogtam a könyvemet és azt kezdtem el olvasni, hogy a kedvenc szereplőm bőrébe bújhassak, még ha csak a gondolataimban is.
A rákövetkező napok nyugodtan teltek. A nappalok csendesen teltek, mivel Jimin többnyire a kávézóban dolgozott. Namjoonnal meg is látogattuk nem egyszer. Természetesen Jin társasága sem maradt el ilyenkor, így szinte pótkeréknek éreztem magam közöttük. Igaz Nam próbált szóval tartani, viszont nem mindig sikerült elérnie kívánt célját. Hangulatom egyik napról másikra változott, így míg szerdán életvidám voltam, energiával teli, addig csütörtökön alig lehetett kirángatni a szobámból.
Mire elérkezett a péntek meglepően nyugodt hangulattal, bár eléggé fáradtan sétáltam ki a konyhába, hogy elkészítsem magamnak a kedvenc forrócsokimat, amit szerintem csak én vagyok képes meginni ebben a nyári kánikulában. Szokásosan lépkedtem a konyhapulthoz, majd kinyitva a felső polcot levettem a szükséges hozzávalókat a kedvenc bögrémmel együtt. Ráérősen kezdtem el a porcelánedénybe töltögetni az alapanyagokat, mikor megszólalt a kapucsengő.
Magamban morogva lépkedtem az említett falap felé, miközben azon gondolkoztam, hogy mégis ki képes péntek reggel "hajnali" tíz órakor megzavarni a nyugalmamat. Jimin a tegnapi nap folyamán tizenkét órát ledolgozott - ami valljuk be, pályakezdőként elég megterhelő lehetett, így nem csoda, ha még mindig az ágyat nyomja szegény-, Hoseok pedig csak délután fog megérkezni hozzánk. Nem mellesleg Hobi napi szinten nálunk tengeti az idejét. Kezdem azt hinni, hogy nem is egy, hanem egyből kettő új lakótársam lett rövid időn belül, annyi eltéréssel, hogy csak az egyik srác alszik ebben a lakásban. Végül elérve az ajtót kezemet a kilincsre téve nyitottam ki azt, cseppet sem barátságos arckifejezéssel díjazva a nem várt vendéget. Ám amint elért az eléggé lelassult agytekervényeimhez, hogy ki is áll az ajtóban, azonnal kisimítottam arcomat és egy kedves mosolyt erőltettem magamra.
- Hana, mi szél hozott?
- Szia Taehyung! - mosolygott rám szelíden, én pedig azonnal oldalra álltam, hogy be tudjam engedni a lányt magam mellett. Nem is volt rest, értette a gesztusomat, így be is lépett a lakásba. Ma is elragadóan nézett ki. Rövid farmernadrágja engedte, hogy napon barnult bőrét láthassam. Lábai még mindig vékonyak és kecsesek. Karcsú dereka csak kicsit látszódott, mivel egy haspóló volt rajta, ami biztosra veszem, hogy pár számmal nagyobb, mint a mérete, így a bő felső szinte lógott rajta. Ez pedig nekem valamiért nagyon is tetszett. Hosszú barna haját most kontyba fogta, így a nyaka védtelen volt, amin csak egy apró nyaklánc tette teljessé a mai összeállítását.
Apró mosollyal arcomon csuktam be mögötte az ajtót, majd mentem utána, hisz ő egyenesen a nappali felé vette az irányt.
- A bátyád még alszik. - szólaltam meg, mielőtt ő kezdett volna bele.
- Igen? - állt meg azonnal és felém fordult kissé csalódott arccal. - Reméltem, hogy már ébren van.
- Felébresztem neked.
Kimondva a szavakat már lábaim indultak is az említett egyén szobája fele, ám hirtelen egy apró kéz szorult a jobb csuklóm köré, ezzel elérve, hogy megtoppanjak. Hátrapillantottam a kéz gazdájához felvont, kérdő tekintettel.
- Nem fontos. - mosolygott rám.
- Nem hozzá jöttél? - fordultam felé érdeklődve.
Hana hamiskás mosollyal arcán méregetett. Kezeit még mindig csuklómon tartotta, ezzel szinte bilincsben tartva engem, bár, nem mintha el szerettem volna tőle távolodni. Egy pillanat erejéig csendben néztük egymást, ez alatt a pár másodperc alatt pdig a fejemben ezer és egy gondolat kezdett el cikázni. Már az első személyes találkozásunk óta szimpatikus nekem. Gyönyörű, egyszerűen maga a természetes szépség ez a lány. Nem kellene számára se smink, se ékszer, ő önmagától képes csillogóan ragyogni.
Akármennyi ideig képes lennék legeltetni rajta a szemeimet, ám a merengésemet végül az ő csilingelő hangja töri meg kérdésemre válaszolva.
- Nem.
A válasz hallatán megfeszülnek az izmaim ám nem tudom mi lepett meg jobban; az, hogy Hana engem keres fel, vagy az, hogy ezt úgy teszi, hogy báttyja itthon van. Lehet nem kellene máris túlgondolom a dolgokat.
- Oh. Akkor...
- Hozzád jöttem. -mosolygott, majd kezeit csuklómról lecsúsztatta kézfejemre, úgy fogott tovább, majd gyengéden kezdett el húzni miközben a kanapé felé hátrált. - Szerettem volna veled beszélgetni.
- Velem? - értetlenkedtem tovább miközben mind a ketten helyet foglaltunk az ülőalkalmatosságon. Nem ült messze tőlem, sőt! Lábának puha bőrét az én lábszáramon éreztem, annyira közel telepedett le mellém.
Kissé feszélyezetten, mégis boldogan fordultam felé. Megfogadtam magamnak, hogy MinHa utána nem fogok egy könnyen kötődni bárkihez, de úgy látszik ez az önmagamnak tett fogadalom megdőlni látszik. Túlságosan is elragadó ez a lány.
- Igen. -mosolygott majd elengedve kezem végül ő is elhelyezkedett kényelmesen. - Jimin mesélte, hogy az elmúlt napokban nem vagy formában. Jót tenne neked egy kis beszélgetés.
Remek. Témánál vagyunk. Ezek szerint nem önszántából jött el meglátogatni, hanem Jimin szája járt el. Tény és való, hogy a napokban lévő hangulatingadozásaim a szakítás rovására írhatóak, mégsem vagyok képes elhinni, hogy ezt pont egy másik lány szeretné velem megbeszélni. Ráadásul egy olyan teremtény, akire felfigyeltem. Még akkor is, ha ő erről nem tud.
- Valami olyasmi. - néztem el róla az orrom alatt motyogva. - Már jól vagyok.
- Nem hiszek neked. - bökött vállon, mire azonnal ráemeltem tekintetem. Arcán mosoly ült miközben mutatóujját felém emelte.- Látszik rajtad, hogy nem vagy jól. Most komolyan. Péntek délelőtt van, te pedig úgy nézel ki, mint egy újságpapír amit egy veszett kutya szájából rángattak volna ki percekkel ezelőtt.
- Ennyire azért nem nézek ki rosszul! - csattantam fel, mire ő csak elnevette magát.
- Mikor mondtam olyat, hogy rosszul nézel ki? Helyes vagy! - szemeim kétszeresére nőttek, ahogy hallgattam a lány hangját, ám reagálni sem volt időm, mivel ő folytatta. - Épp ez a gond. Hogy jól nézel ki, mégis ilyen állapotban sétálgatsz itthon. Jimin mesélte, hogy egyik nap megijedt tőled, mivel hajnali háromkor hangtalanul mászkáltál a házban.
- Fél kettő volt és szomjas voltam. - mondtam azonnal, remélve ezzel elkerülve a félreértéseket.
- Teljesen mindegy hány óra is volt akkor, Jimin aggódik érted. Én pedig ezért vagyok itt.
Kezeim ökölbe szorultak, ahogy magam elé meredtem. Értékeltem a törődést lakótársamtól, ám én mégsem akartam, hogy velem foglalkozzon.
- Figyelni fogok jobban. - sóhajtottam, majd felkeltem a kanapéról- Szóval én akkor visszamegyek a szobámba olvasni. - indultam meg, ám Hana megint kezem után kapott, ezzel elérve, hogy másodjára is megálljak. - Kérlek Hana, fáradt vagyok most ehhez.
- Menjünk el valahova!
- Tessék? - sandítottam vállam felett hátra. - Mégis hova?
- Sétálni. -kelt fel a kanapéról és elém lépve elmosolyodott- Szép napunk van. Meleg az idő, ráadásul péntek van.
- Nem akarok hangulatromboló lenni, viszont én pont a meleg miatt vagyok idebent.
Egy pillanat erejéig eltűnt arcáról a mosoly, látszólag mélyen elgondolkozott valamin. Nem akartam, hogy csak azért legyenek velem, mivel lelkileg roncs vagyok. Igaz, hogy Minha mély sebet hagyott maga után a szívemben, viszont tudom, hogy elég erős vagyok talpra állni. Egyedül is. Tény, ha van mellettem valaki, akkor gyorsabban is képes lennék elérni a kívánt célt, viszont most egyedül kell megpróbálnom. Namjoon már eleget oktatott ki, hogy mit és hogyan kellene tennem, én pedig sose hallgattam rá. Nem csoda, hogy ha hívom akkor is nagyrészt Jin társaságában képes velem találkozni. Lassan tényleg olyan lesz számomra a legjobb barátom, mint egy apa, aki meghallgat, tanácsot ad és ha kell akkor leszíd. Vajon ezek után Jin lesz az idézőjeles édesanyám?
- Akkor maradjunk bent a házban. - válaszolta végül, mire én csak egy nagyot sóhajtottam.
- Felébresztem neked Jimint.
- Nemár Oppa!
Alig léptem párat, de azonnal megálltam menet közben. Szinte megfagyott bennem a vér ahogy meghallottam Hana megszólítását. Elkerekedett szemekkel néztem vissza rá.
- O..oppa?
- Igen, Oppa! - nézett, kezeit maga előtt összefonva. - Eljöttem azért, hogy veled lehessek és tudjunk csinálni valamit. Abba reménykedtem, hogy eljössz velem a parkba sétálni, viszont ha te bent szeretnél lenni akkor legyen. Biztos vagyok benne, hogy van ebben a lakásban valami, amit lehet csinálni.
- Nos...
Mivel láthatóan nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, így csak felsóhajtott.
- Na jó, mit csináltál az előző barátnőddel itthon?
Az előző barátnőmmel? MinHaval? Oldalra pillantottam, egyenesen a parkettát fixírozva. Párkapcsolatunk kezdetén még nem is laktunk együtt, de ha egy kellemes közös időtöltést kellene mondanom, azt inkább nem mondanám ki Hana előtt hangosan. Éreztem ahogyan az arcom kipirosodik a gondolatra egy széles vigyor társaságában, ám azonnal észbe kaptam amint az előttem álló teremtés mellkason nem vágott.
- Hé!
- Nem a perverzitásodra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy milyen ésszerű dolgot műveltetek le a nappaliban ketten!
Lassan széles kaján vigyor terült el az arcomon, de ezt is egy újabb ütéssel díjazta, mire felnevettem.
- Jó, rendben van! -emeltem fel védekezés szerűen a kezeimet. - Filmet néztünk. -vontam vállat a kanapé felé biccentve picit a fejemet. - Vagy kártyáztunk. A videó-játékaimat nem szerette.
- Pedig a videó-játékok menők! - vágta rá egyből és mint aki már el is döntötte, hogy mit fogunk tenni az elkövetkezendő pár órában a kanapéhoz lépett, felvéve a televízió kapcsolóját, hogy bekapcsolja a képernyőt. - Milyen játékaid vannak? -nézett fel rám.
- Elég sok fajta. - adtam be végül a derekam, így végül helyet foglaltam mellette.
Fél óra elteltével már javában autó versenyeztünk, amit ő nagyon élvezett. Folyamatosan arra dőlt amerre a kanyar vitte a virtuális négykerekűt, én pedig már elhagyva a reggeli fáradtságot felhőtlenül nevettem minden egyes apró panaszkodása miatt. Nem csoda, a világ egyik legjobb játékosával játszik éppen. Nem tudom pontosan hány órát öltem bele ezekbe az XBOX játékokba. Esélye sincs, hogy nyerjen.
Miután már tizedjére sem hagytam elsőként beérni a célba felfújt arccal dőlt hátra a puha ülésen ölébe ejtve a kontrollert.
- Ez nem ér. Igazán adhatnál esélyt arra, hogy nyerjek.
- Te mondtad az elején, hogy ne fogjam vissza magam. - néztem rá csillogó szemekkel, mivel az utolsó körben már sírtam a nevetéstől. - De ígérem, most vissza veszek a lendületből, oké?
- Nem hiszek neked. - fordult felém, majd grimasszal arcán letette maga mellé a fekete xbox kontrollert, majd lendületet véve magán felkelt. Én viszont ezt nem hagytam.
Lemásolva pár órával ezelőtti tettét, most én fogtam rá vékony kis csuklójára azzal a céllal, hogy megállítom. Nem számítottam arra, hogy túl sok erőt viszek bele a lendületbe, hogy visszarántsam. Túl gyorsan húztam vissza magamhoz, amivel Hana elvesztette az egyensúlyát, így az egész művelet vége az lett, hogy az ölembe kötött ki. Míg egyik kezét fogva tartottam, a másikkal szerencsére sikerült megtámasztania magát a kanapé háttábláján. Egy másodperc volt az egész, ám még ha nem is ez volt a célom, mégis örültem a végkimenetnek.
Szívem azonnal szaporábban kezdett verni, ahogy a lány törékeny, könnyű teste hozzám ért. Combjaimon tartottam csekély súlyát, miközben szemeimet nem tudtam levenni az alig pár centiméterre elhelyezkedő ajkairól. Lassan vezetem fel tekintetemet gyönyörű szemeibe, amik az enyémet kutatták. Egy aprót kellett nyelnem a hirtelen meginduló nyáltermelésemtől, eközben ajkaim kiszáradtak. Nagyon rég éreztem ilyet.
- Taehyung... -suttogta alig hallgatóan, mire észrevettem hogy ajkaim már szinte súrolják párnáit, ám mégsem álltam le. Mélyen néztem szemeibe, ahogyan lassan hunyja le szemhéját, ezzel zöld utat adva számomra.
- Akkor maradjunk bent a házban. - válaszolta végül, mire én csak egy nagyot sóhajtottam.
- Felébresztem neked Jimint.
- Nemár Oppa!
Alig léptem párat, de azonnal megálltam menet közben. Szinte megfagyott bennem a vér ahogy meghallottam Hana megszólítását. Elkerekedett szemekkel néztem vissza rá.
- O..oppa?
- Igen, Oppa! - nézett, kezeit maga előtt összefonva. - Eljöttem azért, hogy veled lehessek és tudjunk csinálni valamit. Abba reménykedtem, hogy eljössz velem a parkba sétálni, viszont ha te bent szeretnél lenni akkor legyen. Biztos vagyok benne, hogy van ebben a lakásban valami, amit lehet csinálni.
- Nos...
Mivel láthatóan nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, így csak felsóhajtott.
- Na jó, mit csináltál az előző barátnőddel itthon?
Az előző barátnőmmel? MinHaval? Oldalra pillantottam, egyenesen a parkettát fixírozva. Párkapcsolatunk kezdetén még nem is laktunk együtt, de ha egy kellemes közös időtöltést kellene mondanom, azt inkább nem mondanám ki Hana előtt hangosan. Éreztem ahogyan az arcom kipirosodik a gondolatra egy széles vigyor társaságában, ám azonnal észbe kaptam amint az előttem álló teremtés mellkason nem vágott.
- Hé!
- Nem a perverzitásodra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy milyen ésszerű dolgot műveltetek le a nappaliban ketten!
Lassan széles kaján vigyor terült el az arcomon, de ezt is egy újabb ütéssel díjazta, mire felnevettem.
- Jó, rendben van! -emeltem fel védekezés szerűen a kezeimet. - Filmet néztünk. -vontam vállat a kanapé felé biccentve picit a fejemet. - Vagy kártyáztunk. A videó-játékaimat nem szerette.
- Pedig a videó-játékok menők! - vágta rá egyből és mint aki már el is döntötte, hogy mit fogunk tenni az elkövetkezendő pár órában a kanapéhoz lépett, felvéve a televízió kapcsolóját, hogy bekapcsolja a képernyőt. - Milyen játékaid vannak? -nézett fel rám.
- Elég sok fajta. - adtam be végül a derekam, így végül helyet foglaltam mellette.
Fél óra elteltével már javában autó versenyeztünk, amit ő nagyon élvezett. Folyamatosan arra dőlt amerre a kanyar vitte a virtuális négykerekűt, én pedig már elhagyva a reggeli fáradtságot felhőtlenül nevettem minden egyes apró panaszkodása miatt. Nem csoda, a világ egyik legjobb játékosával játszik éppen. Nem tudom pontosan hány órát öltem bele ezekbe az XBOX játékokba. Esélye sincs, hogy nyerjen.
Miután már tizedjére sem hagytam elsőként beérni a célba felfújt arccal dőlt hátra a puha ülésen ölébe ejtve a kontrollert.
- Ez nem ér. Igazán adhatnál esélyt arra, hogy nyerjek.
- Te mondtad az elején, hogy ne fogjam vissza magam. - néztem rá csillogó szemekkel, mivel az utolsó körben már sírtam a nevetéstől. - De ígérem, most vissza veszek a lendületből, oké?
- Nem hiszek neked. - fordult felém, majd grimasszal arcán letette maga mellé a fekete xbox kontrollert, majd lendületet véve magán felkelt. Én viszont ezt nem hagytam.
Lemásolva pár órával ezelőtti tettét, most én fogtam rá vékony kis csuklójára azzal a céllal, hogy megállítom. Nem számítottam arra, hogy túl sok erőt viszek bele a lendületbe, hogy visszarántsam. Túl gyorsan húztam vissza magamhoz, amivel Hana elvesztette az egyensúlyát, így az egész művelet vége az lett, hogy az ölembe kötött ki. Míg egyik kezét fogva tartottam, a másikkal szerencsére sikerült megtámasztania magát a kanapé háttábláján. Egy másodperc volt az egész, ám még ha nem is ez volt a célom, mégis örültem a végkimenetnek.
Szívem azonnal szaporábban kezdett verni, ahogy a lány törékeny, könnyű teste hozzám ért. Combjaimon tartottam csekély súlyát, miközben szemeimet nem tudtam levenni az alig pár centiméterre elhelyezkedő ajkairól. Lassan vezetem fel tekintetemet gyönyörű szemeibe, amik az enyémet kutatták. Egy aprót kellett nyelnem a hirtelen meginduló nyáltermelésemtől, eközben ajkaim kiszáradtak. Nagyon rég éreztem ilyet.
- Taehyung... -suttogta alig hallgatóan, mire észrevettem hogy ajkaim már szinte súrolják párnáit, ám mégsem álltam le. Mélyen néztem szemeibe, ahogyan lassan hunyja le szemhéját, ezzel zöld utat adva számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése