Lakótárs 09.

Ahogy mély levegőt veszek beszívom tiszta, egészséges illatát. Érzem, hogy érkezése előtt valószínűleg lezuhanyzott, ugyan is frissen mosott haja akár egy tulipánmező, oly illattal bír. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a gondolataim máris az ő fedetlen teste felé kószáljanak, hisz már ez a közelsége is megrészegít. Nem tehetek mást, csak mélyen belélegzem illatát.
Míg jobb kezével mögöttem támasztja magát, balját érzem, ahogy összeszorítja fogásomban, de nem húzza ki. Szabad karommal átkarolom derekát és lassan magamhoz húzom. Testem automatikusan mozdul, de nem bánom. Amint úgy érzem elég közel van már hozzám kezemet végigsimítom oldalán, majd végül arcát megérintve gyengéden cirógatom meg orcáját. Mielőtt túlságosan is közel hajolnék párnáihoz hüvelykujjammal alsó ajkát súrolom, melytől eredményes reakciót váltok ki belőle. Pilláit már rég lehunyta. Tudom, hogy rám vár, ez pedig boldogsággal tölt el. Rég éreztem így magam, de most csak egy dolgot akarok, megcsókolni őt! Számon akarom érezni a száját.
Végül az utolsó másodpercet is kiélvezve, hogy miként láthatom az ölemben ülő szépséget megmozdulok. Párnáimat lágyan helyezem az övéire, mire megfeszülnek az izmai. Szívem már most szaporábban ver a kelleténél, pedig vele együtt próbálom szabályozni a légzésemet is, hátha ezzel rakoncátlan szervemet helyére tudom rázni.
Lassan mozdítom ajkaimat, de nem akarok elsietni semmit, így kipuhatolva Hana vágyait elsőnek csak egy hosszabbra nyúlt szájra puszit lehelet párnáira. Elhajolok tőle, de nem megyek messzire. Talán egy papírpénz is alig férne be közénk. Érzem, ahogy az ő levegővétele is felgyorsult. Nem várok sokat, ismételten lágy csókot hintek ajkaira, ám most hosszabbra sikeredett az előbbinél. Nem ellenkezik, mi több, még viszonozza is. Az ajkai szinkronba mozognak az enyéimmel, ez pedig pár percig el is tart. Csak akkor szakad meg közöttünk a csók, mikor elhajol tőlem.
Szabálytalan légzését próbálja normalizálni. Lassan jobb kezével - amivel eddig támasztotta magát- most az én kezemre fog és elhúzza arcáról ezzel megfosztva engem gyönyörű, selymes bőre tapintásától.
- Taehyung. - hallom meg halk hangját, mire már én is felnyitom szemeimet, egyenesen övéibe nézve.
- Igen?
- Köszönöm.
Meglep a hirtelen köszönete és, hogy őszinte legyek nem tudom mire vélni. Nem értem, hogy mit is szeretne most megköszönni ezzel, de mielőtt túlságosan is bele tudnék gondolni indokába válaszol a fel nem tett kérdésemre.
- Köszönöm, hogy megtetted ezt a lépést.
Halvány, bár annál inkább őszinte mosolyra húzom ajkaimat, amin ő is elmosolyodik. Végül lassan kiszáll ölemből, ami miatt a nyár ellenére is megérzem a lakás hűvös levegőjét. Nincs ínyemre, hogy el kell engednem, de tudom, hogy ennyi elég is volt ahhoz, hogy a későbbiekben valami ennél is több lehessen köztünk.

Bánatomra visszatérünk az előbbi elfoglaltságunkhoz, miszerint játszunk. Most engedem magam, így már a harmadik menetet nyeri meg ellenem, amit nagyon élvez, mivel minden egyes jó pillanatban felnevet, vagy hangosan ujjong egyet. Nem is kell sok, hogy bátyja eléggé fáradt fejjel kikászálódjon a szobájából.
- Miért vagy itt húgi?
- Szia Oppa! - köszön neki, ám abban a pillanatban be is ér célvonalba, mire felpattanva a kanapéról kezeit magadba emelve. - Ez az! Negyedjére is!
Csak mosolyogva nézem Hanát, majd lassan Jimin felé sandítok.
- Kialudtad magad?
- Erős túlzás. -morogja, miközben leül a mellettünk lévő fotelra. - Nehéz úgy aludni, ha közben egy elég irritáló hangú lány üvöltözik.
- Hé! - mordul rá Hana, de a hirtelen rossz hangulata tovaszáll, így széles mosollyal ismét helyet foglal mellettem.
Ezen ismételten csak mosolyogni tudok.
- Szóval akkor nem aludtál jól. - nézek ismételten lakótársam felé, aki csak bólint egyet.
- Hol van Hoseok?
- Még nem érkezett meg.
- Ez furcsa. - túl bele a már így is eléggé kócos lóboncába, miközben gondolkozóba esve néz maga elé.
- Miért lenne az? -vonom fel kérdően szemöldökömet.
- Hajnalba írta, hogy délre megérkezik.
- Nem úgy volt, hogy délután fog jönni?
- Ezek szerint nem. - néz rám, majd nyújtózkodva egyet kényelmesen elfekszik a fotelban, miközben az eddig kezében szorongatott telefonját mellkasára helyezi.
- Lassan Hoseok Oppa is ide költözhetne.
Hanának igaza van. Tényleg egyszerűbb lenne, ha beköltözne, így legalább hivatalosan is itt tengetné az idejét. Bár ami azt illeti nagy vagyok oda ezért az ötletért.
- Nem hiszem, hogy tudok ajánlani neki egy szabad szobát. - nézek vissza a televízióra, miközben beállítok egy újabb versenyt a következő fordulóra.
- Ami azt illeti, már beszéltem vele erről.
Jimin felé sandítok.
- Még pedig?
- Nem az én dolgom lenne, de ha már témánál vagyunk akkor nem hiszem, hogy gond lenne belőle ha én hozom fel az ötletet. -kezd bele Jimin én pedig kiegyenesedve fordulok felé. - Meg akar kérdezni, hogy jöhetne-e ő is ide.
- Még egy ember? - kérdezem meg szerényen, mire bólint. - Tényleg nincs szabad szobám.
- Aludhatna nálam.
- Nálad? Egy ágy van a szobádban.
- Egy franciaágy.
- Vele akarsz aludni?
- Nem ez lenne az első alkalom.
Erre már nem tudok válaszolni. Most akkor mi is történik? Ez egy kicsit gyors így számomra. Kezdjük az elejétől; Minha jó pár év együttlét után végül teljesen elhagyott, emiatt megüresedett a lakás és keresnem kellett egy lakótársat. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen legalább a ház költségei feleződnek, akár csak eddig. Hallgatva Namjoon szavaira szinte azonnal a képbe került Jimin, vele együtt pedig még két teljesen ismeretlen egyén. Hana maga a tökély, így nincs semmi gondom azzal, hogy meg kellett ismernem. Hoseok viszont más téma. Nem arról van szó, hogy nem jövünk ki, viszont teljesen más világban él. Hiperaktív, optimista és amikor csak teheti mosolyog. Szinte már nekem szokott fájni az arcizmom amikor ránézek. A kedve ugyan ragadós, viszont egyáltalán nem szoktam meg, hogy egy ilyen ember a közelembe legyen.
Mi tagadás, mikor összekerültem Minhával én is ilyen voltam. Folyton pörögtem, buzgón követtem minden egyes lépését a lánynak. Eszembe jutnak szavai, mikor azt boncolgattuk egy esős éjszakán egy üveg bor mellett, hogy melyik az a tulajdonsága a másiknak amibe beleszerettünk. Elég sokszor emelte ki a mosolygós arcomat, és túlbuzgó énemet. Viszont ez mostanra teljesen felszívódott. Egyedül Nam az, aki mellett talán a mai napig képes vagyok felhőtlenül nevetve élvezni a konzolja mellett töltött időt.
Minden esetre Hoseok egy jó ember. Mikor a közelemben van nekem is jó lesz a hangulatom, viszont valljuk be, nincs egy hete, hogy megismertem. Jiminnel -még ha nem is túlzottan sokat, de - már beszélgettünk. Megismertem valamennyire, viszont Hobit még nem. Kicsit ódzkodva állok még egy lakótárs befogadásához. Valamint, ha ez nem lenne elég, a két fiú épp közös ágyban terveznek aludni, amit nehezen tudok befogadni.
- Ezt hogy érted? -vonom fel kérdően szemöldökömet, mire a barna hajú lakótársam csak felsóhajt egyet.
- Lassan be kéne neki számolnod Oppa.
Hana hangjára még jobban megemelem a szemöldökömet. A lány felé fordulok, mivel érzem, hogy a kanapé megemelkedett mellettem, egyértelművé téve, hogy Hana felkelt róla.
- Hova mész?
- Ma megyek végleg elintézni a beiratkozási papírjaimat.
- Azt hittem már rég letudtad. - hallom Jimin hangját, de mikor rápillantok csak a telefonját nyomkodja.
- Én is így hittem, viszont kaptam egy emailt, amiben megkértek, hogy menjek be. Gondolom tankönyvek, meg hasonlók.
- Melyik iskolába iratkoztál be? -szállok be én is a beszélgetésbe, hiszen amúgy is kíváncsi voltam már rá, csupán eddig nem nyílt alkalmam rákérdezni.
- A közeli Zenei suliba. - mosolyog rám, amitől valamiért kihagy egy ütemet a szívem.
- Még mindig nem hiszem el, hogy a szüleink megengedték, hogy oda menj. - mordul fel Jimin, végre felnézve a készülékből.
- Megmondtam, hogy Idol leszek! - ölti ki rá a nyelvét, majd letéve a kontrollert mellém kiindul a nappaliból. - Énekes leszek, úgyhogy majd fogsz tudni velem dicsekedni! - csípi meg bátyja vállát ahogy elhalad mellette, majd gyors léptekkel már ki is szaladt a szobából, mielőtt még Jimin realizálhatta volna, hogy mi is történt. Amint viszont felfogta, máris felpattant a kanapén.
- Hé! - már fel is kelt az ülőalkalmatosságról, de ebben az időben a bejárati ajtó becsukódott. - Remek. - sóhajt fel miközben visszaül a hajába túrva ismételten.
- Nem tudtam, hogy énekes akar lenni. - néztem rá, de utána szinte azonnal a televízióra, hogy le tudjam állítani a játékot, mivel már úgy gondoltam nincs értelme hogy a lejátszóban legyen.
- Gyerekkora óta ez az álma. Kicsiként is folyton énekelt, a szüleink még énektanárhoz is beíratták. Nem tagadom, tényleg jó a hangja, de ahhoz, hogy tényleg népszerű legyen táncolnia is kéne, amit meg már nem nagyon tud.
- Úgy tudom, hogy oda pedig kellene. - mondtam bár inkább csak magamnak jegyeztem meg.
- Taehyung.
- Hm? - emeltem rá tekintetem.
Jimin addigra már teljesen felém volt fordulva. Arca komoly volt, semmi jele nem volt annak, hogy alig tíz perce, hogy felébredt. Arckifejezése egyáltalán nem volt fáradt, annál inkább eltökélt. Furcsa, de nem láttam még ilyen kifejezést az arcán. Szokatlan volt tőle.
- Mondanom kell valamit.
- Hallgatlak. - Egy pillanatig erősen összeszorította a száját, ami egy hosszú vonallá vált, miközben oldalra pillantott, de szinte azonnal visszavezette tekintetét felém. Mély levegőt vett. - Hé, mi a baj? Rám hozod a frászt. - motyogtam, mivel tényleg meglepett a jelenlegi viselkedése.
- Eddig sosem kellett ezt hangosan kimondanom, mivel mindenki tisztában volt vele, de úgy látom nincs más választásom.
- Jimin?
Egyenesen a szemembe nézett. Elszánt tekintete volt.
- Hoseok és én, egy pár vagyunk.